2015. november 5., csütörtök

Tanítómesterek hete - 1. - Molnár V. József

Ez a hét számomra a Tanítómesterek hete volt, hiszen több általam nagyra becsült Tanító előadását is meghallgathattam.  Az ilyen előadások alkalmával, mint egy lemerült akkumulátor újra és újra feltöltődhet az ember és igazodási pontokat, „töltősarukat találhat az életéhez.
Ezekből a z előadásokból felidézek néhány epizódot:
---

2015. november 4-én a nézsai iskolakastélyban tartott előadást Molnár V. József, vélt és megélt magyarságunkról, „Ki a magyar, mi a magyar? címmel.  Nevezetes dátum révén előadását az 56-os hősökre való megemlékezéssel kezdte. 
Bevezetőjében elmondta, hogy véleménye szerint nincs migráns helyzet, ez a III. világháború! Kemény szavakkal illette a politikusok és az egyházak felelősségét és ténykedést is.

Molnár V. József Nézsán - 2015.11.04. -1-Molnár V. József Nézsán - 2015.11.04. -2-

Magyar volt-e Zrínyi Miklós, Petőfi Sándor és a többi géniusz? Sok példával alátámasztva megkaphattuk az igenlő választ. Soha nem a vér szerinti származás a fontos, hanem az ember lelkisége! A Kárpát-hazában élő emberek a régi időkben elismerték és nagyra becsülték  a magyar lelkületet és erkölcsöt, büszkén vallották magukat magyarnak.

A magyar gondolkodásban a szeretetközpontú Hunor-Magyar testvérmodell szerepel, nem pedig a testvérgyilkos Káin-Ábel, illetve a nyugati Romulus-Remus-program.

A színmagyar (nyugati székely) őrségi faluba vetődött sváb építészmester mondja ki, hogy Európa sok városában megfordult, több értékes szakmai fogást eltanult, de szeretetet csak itthon, Magyarországon kapott. Aztán hallhattuk, hogy a horvátok Szent Lászlóról énekeltek, a nagydarab máramarosi román paraszt pedig Horthy Miklós legszebb katonájának vallotta magát és megilletődve emlékezett vissza a Balatonnál töltött bakaidőkre, ahol sem felettesei, sem katonatársai, sem a helyiek részéről nem érte soha megvetés vagy gúny hiányos magyar nyelvtudásáért. Mert az igaz magyart a megértés, a segítőszándék vezérli, tetteiben a nyelvében is fellelhető mellérendelő viszony érvényesül.

Jóska bátyánk feltárta előttünk az Árpád-házi (Turul nemzetségbeli) királyaink páratlan erényeit, ugyanakkor nem hallgatta el azok hibáit, gyarlóságait sem. Luxemburgi Zsigmond német-római császárként inkább a német birodalmi ügyekkel foglalatoskodott, miközben vajmi keveset törődött a magyar trónnal járó kérdésekkel.  Midőn ezen okból kifolyólag az egyik főúr fellázadt ellene, hazatért és kitüntette azt. Miért is? Mert a Szent Korona-tan (Magyarország ősi íratlan történelmi alkotmánya) kimondja, hogy, ha a Szent Korona ellen vét az uralkodó, a nemzet élhet ellenállási jogával, mi több, kötelessége ezzel élnie (a nemzetet akkor a nemesség képviselte).

Hallhattunk a nagy kalapos drótos tótról, aki sosem nyitott be hívatlanul senki portájára, csak bekiáltott a kerítésen, hogy van-e drótozni, foldozni való. A megfoltozandó fazekat pedig ott kint az árokpartra ülve annak rendje és módja szerint, gyerekekkel körülvéve, vette kezelés alá. Aki mellé ült, annak fejét megsimogatta, a távolabb ülőknek csak szemmel való simogatás jutott és közben mesélt. Nyilván a saját gyerekeit látta bennük. Ez már Jóska bácsi saját élményre épült beszámolója volt, nagyszülei magyarságának bemutatása emberségük, vendégszeretetük révén. Mert a hosszúra nyúlt foltozásból terített asztalhoz hívták a mestert, nem engedték útnak sötétedés után, hanem elszállásolták éjszakára, másnap meg feltarisznyázva bocsátották el, tekintettel arra, hogy nem tudni, mikor kerül munka és ezzel járó eledel. 

A kaláka fogalma is értelmet kapott az előadás alatt. Jóska bácsi 50 évesen arra az elhatározásra jutott, hogy házat épít nagyapja egykori szavainak hatására:  „Akinek nincs háza, annak nincs hazája. Azt a legkisebb szél is kifújja innen!”  A ház felépítését úgy vállalta a rokonság, a komaság, hogy három napig ingyen falaz, csak azon felül kell fizetni. Két és fél nap múlva már álltak a házfalak. Természetesen a munkások élelmezését a házigazda tiszte volt biztosítani, de pénzről nem esett szó.

A pontot az i-re Jóska bácsi nagytatája teszi fel. Ő mondja ki, hogy nem célunk, hanem dolgunk (feladatunk) kell legyen az életben! Önámítás magasztos célként kitűzni az uborkafa megmászását, oly módon, hogy az utánunk kapaszkodókat sorra lerúgjuk. A dolog több a célnál, egy halálunkig tartó folyamat. Ezt magyar öntudattal végezni embert próbáló, de Istentől rendelt nemes feladat.

De hol is tartunk mostanában: létezik egy sóhivatal Brüsszelben, ahol engedik hogy gyarmati sorsba taszítva élhetnek emberek (nemzetek). Hogy lehet az, hogy ugyanannak az EU-nak a tagjaként pár km-rel odébb ugyanazért a munkáért 5-ször annyit keresnek az emberek, de a fehér asztalok mellől folyamatosan hangoztatják a egyenlőséget a tolerancia bajnokai. De mit is jelent ez az egyenlőség, mit is jelent ez a szabadság? Mondják, hogy legyünk világpolgár, de hát „Was ist das 'világpolgár'?

Hol tartanak ehhez képest a mai pártvezérek, a mindenkori állami vezetők és a hozzá tartozó holdudvaruk? 
A hazaárulást, nemzetárulást felveti-e valaki?
És kap-e ezért a figyelmeztetésért dicséretet? 

A mi tragédiánk nem turáni átok, se nem Trianon, hanem a Szent Korona-eszme elfelejtése. Ez pedig a magyarság mindenkori erkölcstana! Berzsenyi rá is mutat: „minden nép támasza, talpköve a tiszta erkölcs”. Kálmán király is arra vetemedett, hogy megvakíttatta testvérét, viszont a Magyarország határára érkező garázdálkodó keresztes hadak mellé kísérő magyar csapatokat rendelt kétoldalt, és kijelentette, hogy élelmet pénzért kaphatnak, de nőt pénzért sem. A dúlást ennek köszönhetően csak az ország elhagyása után folytatták. Ne csupán célok után fussunk (mint autonómia), tegyük a dolgunk a világban, ezen belül Kárpát-hazánkban, még ha cigánygyerekek is potyognak az égből! Mert ugyan mit is kezdünk majd az önrendelkezéssel, ha más szüli tele helyettünk őseink szent földjét?! A mi dolgunk újból Isten útjára lépni, mustármagnyi hittel szívünkben, szeretetet sugározva innen a földkerekség minden tájára, követendő példát állítva az emberiségnek. 

Ameddig nem törünk ki a rabszolgasorba taszító nemzetpusztító erők bűvköréből és nem kezdünk saját lábunkra állni, addig Krisztus-sorsú nemzetként nem tölthetjük be a ránk rótt feladatot, ami a pusztulásba rohanó világ (Föld és emberiség) megtartása a hitben és nem megváltása a bűnöktől. Mindenkinek vállalnia kell a felelősséget tetteiért és viselnie annak következményeit.

Mi tehát a magyar? A világ sebeinek istápolója. A gyógyír maga a szeretet. És a megbocsátás. Bizony „nem tudják, mit cselekszenek”, mikor bántják a magyart. Mi imádkozzunk és dolgozzunk. Értük is, helyettük is... De sohasem a magyar nemzet rovására.

 Molnár V. József Nézsán - 2015.11.04. -2-

Az előadás után Molnár V. József dedikálta könyveit. Miután megkérdezte a nevem, aláírta a könyvét. Majd kezet fogtunk és csak annyit mondott tiszta tekintetével mélyen a szemembe nézve:   A „Péterség” kötelez!

Szavait jól eszembe véstem.




Köszönet  a szervezőknek!

 ---
Bobe
Nézsai Krónikás



...
Forrás még: Internet

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

--::--