Egyszer már meg kell írni Bezzegéket.
Egyszer már föl kell világosítsam valamennyi boldogtalan férjet
a világon erről a Bezzeg-misztifikációról, amivel századok óta
keserítik az életét, - amivel betömik a száját, gúzsbakötik és
elkábítják és fejbevágják, ha moccanni mer, amivel megelőzik és
profilaktikusan lehetetlenné teszik a világ minden férjének
egyesülését a nagy forradalomban, aminek régen ki kellett volna már
törni, ha ez a Bezzeg-dolog sok minden egyéb visszaéléssel
egyetemben nem forgácsolná szét a mélységekben forrongó elkeseredés
robbantó erejét.
Ne tegyen úgy, szerencsétlen
férjtársam, mintha ön nem tudná, miről van szó, mintha ön nem
ismerné Bezzegéket. Ön összehúzza a szemét, gondolkodik, hm - a szó
határozottan ismerős, úgy-e, csak nem jut az eszébe? Dehogyis nem
jut az eszébe, csak nem meri bevallani - talán még önmaga előtt is
tagadja. Persze, mert azt hiszi, hogy ez valami speciális dolog,
hogy ezt csak az ön gyöngesége és tehetetlensége tette lehetővé,
egyéni nyavalya ez, amit legjobb elhallgatni, eltussolni, - hogy
más, erős, egészséges, öntudatos férj nem ismeri Bezzegéket - nem
ismeri, nem tudhat róla ebben a vonatkozásban, hiszen...
Hiszen ez az erős, dolgos, öntudatos,
valódi férj éppen az a bizonyos, aki önöknél Bezzeg úr szerepét
játssza! Vagy mit kerülgetem sokat a dolgot, - kimondom kereken,
mint aki már rájött a nagy titokra - én nagyon jól tudom, hogy
önöknél én, én, éppen én vagyok a Bezzeg úr, az ön házasságát én
teszem tönkre, mint példakép és összehasonlítási tárgy, -
tönkreteszem és elnyomom önt, minden mozdulatommal, minden
lélekzetvételemmel, azzal, hogy a világon vagyok, hogy dolgozom,
hogy kénytelen vagyok robotolni és élni. "Bezzeg Kovácsik
(nevezzük így szerénységemet) nem lopja a napot" - mondja
az ön felesége. - "Kovácsik dolgozik, erőlködik, csinál
valamit, mindenütt ott van, ahol érvényesülni lehet, feltünni,
előremenni - azért van a feleségének rendes ruhája, azért mehetnek
minden nyáron külföldre."
És ön hallgat és nyeli az epét,
boldogtalan és titokban gyűlöl engem, mert én vagyok önöknél Bezzeg
és az én szerény családom az önök Bezzegék-je, akiknél minden
rendben van, minden jól megy, bezzeg, mivel én, Kovácsik, mintaférfi
és mintaférj vagyok, önöknél pedig azért megy minden rosszul, mert
bezzeg ön nem olyan ember, mint bezzeg én.
Ön gyűlöl engem - rosszul teszi! Sugok
valamit önnek, de vigyázzon, hogy meg ne hallja a felesége. Ha
megtudja az igazságot, az ön haja égnek mered és hangosan felkiált
és talán végre mégis rászánja magát, hogy gyűlölködés és irígykedés
helyett inkább összefogjunk és csináljunk valamit ez ellen az
átkozott bezzegizmus ellen.
Ember! tudja hát meg, értse meg -
minálunk is van egy Bezzeg úr, az én feleségem is minden második
mondatát így kezdi, hogy "Bezzeg..." Amikor kicsit
nyujtózkodni szeretnék, amikor eszembejut, hogy a világra én is élni
születtem, mint a lepke, vagy szitakötő - nem gürcölni és erőlködni
és harcolni és küzködni és kellemetlen dolgokat dolgozni. És tudja,
hogy kicsoda képviseli nálunk Bezzeg urat?Ön, uram, ön, éppen ön, csakis ön, ön és kedves neje, Bezzegné őnagysága.
Bezzeg, mondja a feleségem, a Kucsera
(már mint ön) annál ilyesmi nem fordulhat elő, hogy elseje körül
gondjai vannak. Mert a Kucsera komoly ember, aki nem ábrándozik és
nyafog, mint te, hanem hivatalt szerzett magának, mert annak a
családja is fontos, mert az tisztában van vele, hogy neki felesége
és gyermekei vannak és kötelességei a családjával szemben - amiről
te mindig újra megfeledkezel az önzésedben, amikor valami felelőtlen
kamasznak képzeled magad, aki futkározhatik az ábrándozásai után.
Érti most már, Bezzeg úr?
Nem gondolja, hogy ezen segíteni
kellene?
Attól tartok, hogy hiába.
Az ön felesége, ha ez az írásom a
kezébe kerül, azt fogja mondani: "Bezzeg Kovácsik (már mint
szerénységem) dolgozik, erőlködik, csinált valamit - látod, megint
cikke jelent meg az ujságban, akármilyen marhaság, fő, hogy
megfizetik, - azért van a feleségének"... stb.
Reménytelen ez a dolog, Bezzeg
barátom.
-
