2017/05/03

Bezzegék

Egyszer már meg kell írni Bezzegéket. Egyszer már föl kell világosítsam valamennyi boldogtalan férjet a világon erről a Bezzeg-misztifikációról, amivel századok óta keserítik az életét, - amivel betömik a száját, gúzsbakötik és elkábítják és fejbevágják, ha moccanni mer, amivel megelőzik és profilaktikusan lehetetlenné teszik a világ minden férjének egyesülését a nagy forradalomban, aminek régen ki kellett volna már törni, ha ez a Bezzeg-dolog sok minden egyéb visszaéléssel egyetemben nem forgácsolná szét a mélységekben forrongó elkeseredés robbantó erejét.

Ne tegyen úgy, szerencsétlen férjtársam, mintha ön nem tudná, miről van szó, mintha ön nem ismerné Bezzegéket. Ön összehúzza a szemét, gondolkodik, hm - a szó határozottan ismerős, úgy-e, csak nem jut az eszébe? Dehogyis nem jut az eszébe, csak nem meri bevallani - talán még önmaga előtt is tagadja. Persze, mert azt hiszi, hogy ez valami speciális dolog, hogy ezt csak az ön gyöngesége és tehetetlensége tette lehetővé, egyéni nyavalya ez, amit legjobb elhallgatni, eltussolni, - hogy más, erős, egészséges, öntudatos férj nem ismeri Bezzegéket - nem ismeri, nem tudhat róla ebben a vonatkozásban, hiszen...

Hiszen ez az erős, dolgos, öntudatos, valódi férj éppen az a bizonyos, aki önöknél Bezzeg úr szerepét játssza! Vagy mit kerülgetem sokat a dolgot, - kimondom kereken, mint aki már rájött a nagy titokra - én nagyon jól tudom, hogy önöknél én, én, éppen én vagyok a Bezzeg úr, az ön házasságát én teszem tönkre, mint példakép és összehasonlítási tárgy, - tönkreteszem és elnyomom önt, minden mozdulatommal, minden lélekzetvételemmel, azzal, hogy a világon vagyok, hogy dolgozom, hogy kénytelen vagyok robotolni és élni. "Bezzeg Kovácsik (nevezzük így szerénységemet) nem lopja a napot" - mondja az ön felesége. - "Kovácsik dolgozik, erőlködik, csinál valamit, mindenütt ott van, ahol érvényesülni lehet, feltünni, előremenni - azért van a feleségének rendes ruhája, azért mehetnek minden nyáron külföldre."

És ön hallgat és nyeli az epét, boldogtalan és titokban gyűlöl engem, mert én vagyok önöknél Bezzeg és az én szerény családom az önök Bezzegék-je, akiknél minden rendben van, minden jól megy, bezzeg, mivel én, Kovácsik, mintaférfi és mintaférj vagyok, önöknél pedig azért megy minden rosszul, mert bezzeg ön nem olyan ember, mint bezzeg én.

Ön gyűlöl engem - rosszul teszi! Sugok valamit önnek, de vigyázzon, hogy meg ne hallja a felesége. Ha megtudja az igazságot, az ön haja égnek mered és hangosan felkiált és talán végre mégis rászánja magát, hogy gyűlölködés és irígykedés helyett inkább összefogjunk és csináljunk valamit ez ellen az átkozott bezzegizmus ellen.
Ember! tudja hát meg, értse meg - minálunk is van egy Bezzeg úr, az én feleségem is minden második mondatát így kezdi, hogy "Bezzeg..." Amikor kicsit nyujtózkodni szeretnék, amikor eszembejut, hogy a világra én is élni születtem, mint a lepke, vagy szitakötő - nem gürcölni és erőlködni és harcolni és küzködni és kellemetlen dolgokat dolgozni. És tudja, hogy kicsoda képviseli nálunk Bezzeg urat?

Ön, uram, ön, éppen ön, csakis ön, ön és kedves neje, Bezzegné őnagysága.
Bezzeg, mondja a feleségem, a Kucsera (már mint ön) annál ilyesmi nem fordulhat elő, hogy elseje körül gondjai vannak. Mert a Kucsera komoly ember, aki nem ábrándozik és nyafog, mint te, hanem hivatalt szerzett magának, mert annak a családja is fontos, mert az tisztában van vele, hogy neki felesége és gyermekei vannak és kötelességei a családjával szemben - amiről te mindig újra megfeledkezel az önzésedben, amikor valami felelőtlen kamasznak képzeled magad, aki futkározhatik az ábrándozásai után.

Érti most már, Bezzeg úr?

Nem gondolja, hogy ezen segíteni kellene?

Attól tartok, hogy hiába.

Az ön felesége, ha ez az írásom a kezébe kerül, azt fogja mondani: "Bezzeg Kovácsik (már mint szerénységem) dolgozik, erőlködik, csinált valamit - látod, megint cikke jelent meg az ujságban, akármilyen marhaság, fő, hogy megfizetik, - azért van a feleségének"... stb.

Reménytelen ez a dolog, Bezzeg barátom.

 -