Kifakadás

Biz én nem is törődöm már,
     Akárki mit beszéljen.
     Gyakran rúgást ejt a szamár
     Becsűletes személyen,
     És jámbor is járt ott, ahol
     Egy-két irígy kuvasz csahol.

Akárki mit felőlem mond,
     Mind szél után bocsátom.
     Volt mindenkor s lesz is bolond;
     De volt s lesz is barátom.
     Béhúnyom hát fülem, szemem,
     Érzem tulajdon érdemem.

De másra mért is hallgatok?
     Szándékomból ki zár ki?
     Amint vagyok, maradhatok
     Oly ember, mint akárki;
     Ebnél külömb sok címeres;
     Akár setét, akár veres.

Ha kell, kedvem szerént eszem,
     Kottyfittyre nem szorúlok.
     Helyén van még az én eszem;
     Olytól nem is tanúlok,
     Kinek kobakja korpavár,
     S a cinke is tart tőle már.

Érzem saját jó szívemet,
     Más embernek nem vétek.
     Mégis ti, cenkek! engemet
     Szitokra felvevétek.
     Ha néha én botlottam is:
     De a ti lelketek hamis.

Más a hibában torkig űl,
     Mégis darál felőlem;
     Bár engem a jámbor becsűl,
     Csijést teszen felőlem.
     Kurvanyja! hadd fecsegjen ő,
     Holdtőltre tán észre jő.

[Külömben, akit már elért
     Az íly bolondos gomba,
     Hiába kűld az orvosért,
     Bohó marad s goromba.
     No hát! ki azt fel is veszi,
     Magát bolondabbá teszi.

Szelíd s nemes szívű vagyok,
     Mit gondolok paraszttal?
     Ha másnak én békét hagyok,
     Önnön hitem magasztal.
     Így éltem én, így élek is:
     Ha több bajon átmégyek is.]

--

Csokonai Vitéz Mihály (1798)

ÚJRA LABDARÚGÓ-MÉRKŐZÉS NÉZSÁN!

A nézsai Szent Jakab Búcsú szombatján mindenkit szeretettel várunk!
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

--

Üdv:

  

 

Bobe

 

HÁT EZÉRT BOLONDULTUNK?

Rippl-Rónai Józsefnek, nagy szeretettel

Az Isten is tudja
És mindenki tudja,
Én a magyarságom
Nem viseltem bújva.
Piszkával fogadtam,
Bújával, átkával
Fogadtam
És én a szidáshoz
Nem vagyok jogatlan.

Hogy fölül ki táncol,
Nagyon olykor bántam
Mert hát megokultam
Némi tudományban,
Valahogy csak-lesz-ben,
Mert-valahogy-volt-ban,
Deresben,
Lélek-csodát várva,
De sohase lesben.

Most azonban félek
S bizony okkal félek,
Még a szidáshoz is
Csak tátog a lélek,
Magát is elveszti,
Minden erő-álmát
Elveszti,
Szél fúj bolond lyukból,
De bolond szél: geszti.

Ha mi ezért voltunk,
Ezért bolondultunk
S nagy igazolásra
Vérrel ezért hulltunk,
Ezért nyílt a lelkünk:
Kutya a magyarság
S a lelkünk
S nincs oly komisz sors, mit
Meg nem érdemeltünk.
--
Ady Endre

TILTAKOZNI ÉS AKARNI

Hajh, megmaradni nagybetegnek,
Sírba-rugandó idegennek,
De élni, de élni.
 
Barbárból, úrból nyűvé válni,
Igaziból lenni akármi,
De élni, de élni.
 
Nem bánni immár semmit-semmit
S nótáink bár rossz kölykök zengik,
De élni, de élni.
 
Ijesztgessenek a Jövővel,
Ijedjek meg lehajtott fővel,
De élni, de élni.
 
És gunnyasztva és meghajolva,
Mintha tavasz sohse lett volna,
De élni, de élni.
 
De tiltakozni és akarni,
De, jaj, még most, most meg nem halni,
De élni, de élni.

-
Ady Endre

--------------------------------------------------------------------
Ferenczi György és a Rackajam előadásában:

 

--------------------------------------------------------------------


 

Nézsai rózsafánk

2021 pandémiás farsangjának végén elkészítettük első nézsai rózsafánkunkat.

Mindenkinek jó egészséget!

---

Üdv:

Bobenymus

 

 

 

 

A jóra való fürgeségről

99.
Mert nemcsak a jóra való restség van. Másik vétek a jóra való fürgeség, az a hebrencs túlbuzgalom, mellyel egyes emberek minduntalan felugranak helyükről, vagy munkájuk mellől, vagy életviszonyaik közül, hogy valami jót tegyenek – kutyafuttában letörölnek egy könnyet, telefonon elintéznek egy halálesetet vagy házassági válságot, kézszorítással, elmenőben kifejezik részvétüket egy gyermek halála miatt a gyászoló szülőnek, s általában beavatkoznak, de csak úgy fürgén és mellékesen, a mások nyavalyájába. A rákbetegnek azt mondják, hogy egyen sok görögdinnyét, s annak, aki tönkrement, tanácsolják, okvetlen nézze meg Chaplin legújabb mozgóképét. A jóságnak és a részvétnek ezek a mozgóárusai silány és nem egészen veszélytelen áruval kereskednek. Krumplicukrot adnak a szenvedőnek. Ne fogadd el jóságukat, köpd ki az olcsó krumplicukrot, mellyel megkínálnak. 

 -

Márai Sándor: Füves könyv