(Önéletrajzi ihletésű írás.)
„A tanító dolga, hogy tanítson,
a lelkemen valamit javítson.
A diák dolga, hogy kutasson,
ha felnő, jó irányt mutasson.”
Nyerges Attila
a lelkemen valamit javítson.
A diák dolga, hogy kutasson,
ha felnő, jó irányt mutasson.”
Nyerges Attila
-
Mindenki
járt iskolába, mindenki őriz iskoláiról szép vagy csúf emlékeket, de akik a nézsai
kastélyiskolába jártak biztosan tudják, hogy írásommal mit akarok
mondani...
-
Szerencsés embernek érzem magam, hogy nézsai vagyok és 1978-1986 között ide járhattam általános iskolába, ennek a hányatott sorsú ódon kastélynak a falai közé.
Ha a kastélyt látom, mindig arra gondolok, hogy a falakat ma is átjárja a letűnt korok szelleme, ami most is tiszteletet és tekintélyt parancsol az ide betérőknek. Szinte érzem Blaskovich Miklós pipafüstjét; látom a könyvtárszoba falain a híres lovak festményeit; hallom, ahogy Blaskovich Miklósné zongorázik a szalonban, majd Liszt Ferenccel sétál az angolparkban, ahol németül beszélgetnek az akkori modern zenéről vagy éppen Reviczky Tibor beszáll az Amerikából rendelt automobiljába a kastély főbejárata előtt....
Suhancként a kastély pusztuló angolparkja nagyon fontos volt számunkra, hiszen itt minden megvolt, ami akkor nekünk kellett. Mivel az iskolaudvar nem volt bekerítve (ma sincs) szinte szabadon mozoghattunk a park területén, ezzel kicsit megterhelve a felügyelő tanárok dolgát. Kunyhóépítés, bújócskázás, foci, fejelés, famászás, hócsatázás, titkos helyek felfedezése, gőtézés, csiborozás a tóban - olyan volt ez nekünk, mint Micimackóéknak a 100 holdas pagony. Érdekesség, hogy akkor kaszával vágták a park egész területét, de mégis sokkal szebben nézett ki, mint manapság. Hála Viktor Margit néninek és két bácsinak, akiknek a nevére sajnos nem emlékszem. Égbekiáltó kérdés, hogy ezt ma miért nem lehet megoldani? Olyan, mintha nem lenne jó gazdája a parknak...
Aztán a labdapattogás. Mivel a park közelében laktunk mindig figyeltem, hogy pattog-e már a labda a kispályán és már mentem is ki focizni. Először csak néha-néha állhattam be a nagyok közé, később már én is választhattam csapatot. Szinte minden este derbi volt.
A kastélyiskolában mindig voltak (remélem vannak és lesznek is) legendás tanítók és tanárok, akikre nagy tisztelettel és szeretettel emlékezhetünk. Bizonyára voltak - vannak, lesznek - kevésbé jók is, de azok eltűnnek a múlt - a jelen, a jövő - homályában. Szép idők voltak és ha volt is rossz, azokat elfújat a szél vagy az évek alatt megszépültek.
A háború után Bacsó Béla, Czinke Ferenc és Laluja tanító néni által megkezdett utat sok tanár, pedagógus egyengette (akkor még a védőnői épületben, majd később a mai óvoda épületében volt az iskola). A kastélyban 1967-től folyt a tanítás. (Bár volt idő, mikor a kastélyt le akarták bontani.) Pár éve nevet kapott iskolát - édesapám szerint - a sokak által tisztelt és szeretett legendás tanítóról Bacsó Béláról kellett volna elnevezni, akinek a sírja a nézsai temetőben található.
-
Szerencsés embernek érzem magam, hogy nézsai vagyok és 1978-1986 között ide járhattam általános iskolába, ennek a hányatott sorsú ódon kastélynak a falai közé.
Ha a kastélyt látom, mindig arra gondolok, hogy a falakat ma is átjárja a letűnt korok szelleme, ami most is tiszteletet és tekintélyt parancsol az ide betérőknek. Szinte érzem Blaskovich Miklós pipafüstjét; látom a könyvtárszoba falain a híres lovak festményeit; hallom, ahogy Blaskovich Miklósné zongorázik a szalonban, majd Liszt Ferenccel sétál az angolparkban, ahol németül beszélgetnek az akkori modern zenéről vagy éppen Reviczky Tibor beszáll az Amerikából rendelt automobiljába a kastély főbejárata előtt....
Suhancként a kastély pusztuló angolparkja nagyon fontos volt számunkra, hiszen itt minden megvolt, ami akkor nekünk kellett. Mivel az iskolaudvar nem volt bekerítve (ma sincs) szinte szabadon mozoghattunk a park területén, ezzel kicsit megterhelve a felügyelő tanárok dolgát. Kunyhóépítés, bújócskázás, foci, fejelés, famászás, hócsatázás, titkos helyek felfedezése, gőtézés, csiborozás a tóban - olyan volt ez nekünk, mint Micimackóéknak a 100 holdas pagony. Érdekesség, hogy akkor kaszával vágták a park egész területét, de mégis sokkal szebben nézett ki, mint manapság. Hála Viktor Margit néninek és két bácsinak, akiknek a nevére sajnos nem emlékszem. Égbekiáltó kérdés, hogy ezt ma miért nem lehet megoldani? Olyan, mintha nem lenne jó gazdája a parknak...
Aztán a labdapattogás. Mivel a park közelében laktunk mindig figyeltem, hogy pattog-e már a labda a kispályán és már mentem is ki focizni. Először csak néha-néha állhattam be a nagyok közé, később már én is választhattam csapatot. Szinte minden este derbi volt.
A kastélyiskolában mindig voltak (remélem vannak és lesznek is) legendás tanítók és tanárok, akikre nagy tisztelettel és szeretettel emlékezhetünk. Bizonyára voltak - vannak, lesznek - kevésbé jók is, de azok eltűnnek a múlt - a jelen, a jövő - homályában. Szép idők voltak és ha volt is rossz, azokat elfújat a szél vagy az évek alatt megszépültek.
A háború után Bacsó Béla, Czinke Ferenc és Laluja tanító néni által megkezdett utat sok tanár, pedagógus egyengette (akkor még a védőnői épületben, majd később a mai óvoda épületében volt az iskola). A kastélyban 1967-től folyt a tanítás. (Bár volt idő, mikor a kastélyt le akarták bontani.) Pár éve nevet kapott iskolát - édesapám szerint - a sokak által tisztelt és szeretett legendás tanítóról Bacsó Béláról kellett volna elnevezni, akinek a sírja a nézsai temetőben található.
Amire és ahogy én emlékszem a kastélyiskolánkról:
Emlékszem, ahogy az óvodában elköszöntünk Gémesi óvó nénitől, a dadukáktól és a szakácstól Rapavi Ilonka nénitől.
Emlékszem édesanyám pátyolgatására, ahogy először kísért el az első évnyitóra a többi aggódó édesanyával együtt. Mi elsősök, álltunk ott egymás mögött és nagy izgalommal vártuk, hogy most mi lesz? Mit kell majd csinálni, ha majd becsöngetnek? Megszeppenve mentünk Szarka Marika néni szárnyai alá, aki az első-második osztályba bevezetett minket a betűk és a számok világába és megszerettette velünk az éneklést.
Majd harmadik-negyedikben férje Szarka Lajos bácsi lett az osztályfőnökünk. Nagyon szerettük őt is. Kemény volt, de igazságos. Ha szükség volt rá, kiküldött valakit a parkba egy mogyoróvesszőért és elnáspángolta az osztályt vagy épp meghúzta a csibész nebuló pajeszát. Ha pedig kiderült, még szüleink kérték számon rajtunk, hogy mért voltunk rosszak az iskolában. És ez akkor így volt helyén való.
Felső tagozatban négy évig Radics Gusztávné, Ági néni volt az osztályfőnökünk.
Emlékszem, hogy vártuk a Keszegről, Alsópetényből, Legéndről érkező új osztálytársakat, akikkel rövid időn belül megbarátkoztunk.
Emlékszem az órák hangulatára, a szünetek zajongására, a sorakozókra, a táborokra, az őrsi gyűlésekre, osztálykirándulásokra, a ballagásokra. Arra, hogy mennyire vártuk a vakációt és mennyire nem vártuk a szeptembert...
Emlékszem, ahogy az óvodában elköszöntünk Gémesi óvó nénitől, a dadukáktól és a szakácstól Rapavi Ilonka nénitől.
Emlékszem édesanyám pátyolgatására, ahogy először kísért el az első évnyitóra a többi aggódó édesanyával együtt. Mi elsősök, álltunk ott egymás mögött és nagy izgalommal vártuk, hogy most mi lesz? Mit kell majd csinálni, ha majd becsöngetnek? Megszeppenve mentünk Szarka Marika néni szárnyai alá, aki az első-második osztályba bevezetett minket a betűk és a számok világába és megszerettette velünk az éneklést.
Majd harmadik-negyedikben férje Szarka Lajos bácsi lett az osztályfőnökünk. Nagyon szerettük őt is. Kemény volt, de igazságos. Ha szükség volt rá, kiküldött valakit a parkba egy mogyoróvesszőért és elnáspángolta az osztályt vagy épp meghúzta a csibész nebuló pajeszát. Ha pedig kiderült, még szüleink kérték számon rajtunk, hogy mért voltunk rosszak az iskolában. És ez akkor így volt helyén való.
Felső tagozatban négy évig Radics Gusztávné, Ági néni volt az osztályfőnökünk.
Emlékszem, hogy vártuk a Keszegről, Alsópetényből, Legéndről érkező új osztálytársakat, akikkel rövid időn belül megbarátkoztunk.
Emlékszem az órák hangulatára, a szünetek zajongására, a sorakozókra, a táborokra, az őrsi gyűlésekre, osztálykirándulásokra, a ballagásokra. Arra, hogy mennyire vártuk a vakációt és mennyire nem vártuk a szeptembert...
Most jöjjenek a tantárgyakat tanító tanáraink, akik akkor azért voltak ott, hogy embert faragjanak belőlünk - úgy gondolom, hogy sikerült is nekik:Králik László - Ő volt az igazgató amikor elindultunk az első osztályban. Kisebbik fia az osztálytársunk volt. Halála után elköltözött a család Nézsáról.
Jánszki Etelka - igazgatónő - rajz - Szigorú volt, mint rajz tanárt szerettük.
Szarka Lajosné (Marika néni) - Igazi tanár néni, ő szerettette meg velünk a műdalok és népdalok tiszteletét. Megtanított írni, olvasni, fogalmazni.
Szarka Lajos - legendás tanár, aki ismerte, szerette. Tőle kaptam a Bobe becenevet, amire mai napig büszke vagyok.
Maglai Antal - magyar - fiatalt pedagógusként került Nézsára. Sajnos nemsokára fiatalon elhunyt.
Radics Gusztávné (Ági néni) - magyar nyelv és irodalom, szlovák. Hála neki ő szerettette meg velünk a magyar irodalmat.
Szobonya Istvánné (Gita néni) - történelem, földrajz - örökmozgó, mindig vidám és tele szervezőkészséggel. Órán elhangzott híres mondata: "mohácsi vész, helyre mész..."
Balogh Istvánné (Marika néni) - Környezetismeret, biológia - Igazi tanárnő. Tudott lelkesedni, de ha kellett és megérdemeltük simán bevéste az egyest is a naplóba. Egy iskolai ebédváráskor tanultunk tőle egy szép dalt:
"Éhes vagyok korog a gyomrom, de szeretnék enni.
De szeretnék a szakács néni mellett konyhakukta lenni.
Szakács néni azt mondta: nem lehetek én kukta!
De idefigyelj Kató nehezen bízható kecskére káposzta."
Balogh István - fizika - Sokszor éltük át közösen vele a fizikaórákon bemutatott kísérleteket. Bélyegszakkört vezetett. Sokszor elmerültünk a bélyegek és blokkok világában. A település radon és karsztvíz méréseit is ő végezte. De szeretnék a szakács néni mellett konyhakukta lenni.
Szakács néni azt mondta: nem lehetek én kukta!
De idefigyelj Kató nehezen bízható kecskére káposzta."
Koncz István - testnevelés, technika - a testnevelés a hittan után a az egyik legfontosabb tantárgy és nekünk akkor tényleg az is volt. Sok-sok közösen megélt élmény köthető hozzá. Lelkes természetjáró, kertész. A gyakorlókert ásások nagyon megmaradtak az emlékezetemben.
Szabó-Rácz Béla - felső tagozatban a matematika csodáiba ő vezette be az osztály, "Uborkának" hívta a nebulókat. Ez időtájt ő vezette a fotószakkört is.
Pintér Bertalan - kémia - karizmatikus tanárnak ismertük meg, aki keményen megkövetelte az órai anyagot, és szerette a focit. Sajátos tanítási stílusával és memóriájával sokszor lenyűgözte az osztályt. Sokáig az iskolai futballcsapat vezetője volt. Akkor még voltak iskolák közötti korosztályos kupák, amelyen az iskolai csapatunk rendszeresen részt vett.
Varga Erzsébet - matematika, testnevelés (nyolcadikban) - fiatal tanárnőként próbálta csiszolni az osztályt. Végeredményben sikerrel. "-Egészségetekre! - Köszönjük szépen!" - hangzott fel a köszönés minden tesi óra végén.
Martinkó Zsuzsanna - orosz - osztályunk nagyon megnehezítette tanári életét, valahogy nem sikerült akkor a kötelező oroszra hangolódni. Őrá azért is emlékszem, mert később Lőwy-s (ma Boronkay) diákként segített átvészelni azt a nehéz kötelező oroszos időszakot. Férje (Majník János) pedig az első edzőm volt a Nézsa TSZ SE-ben Nógrádsápon. Hazafelé menet megvárt többünket és megkérdezte tőlünk, hogy nem akarunk-e a rendszeresen a serdülőbe focizni? Valahogy így kezdődött. Ezért a hívó szó mindig nagyon fontos!
-
Nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy milyen fontos szerepet játszott életünkben az akkori nézsai egyház. Kemény harcot vívtak hitoktatásért azokkal, akik azt meg akarták szüntetni. (A pártrendszer megkövetelte a kötelező egyházellenességet.)
Hittan - tanító atyák:
Gyurkó Gábor atya - a Plébános. Minden nézsai családot ismert a faluban.
Személyes emlékem vele: iskola után Vácról hazafelé mellém ült a buszon és barátságos stílusával megkérdezte hová utazom. Bár ministráltam nem ismert fel azonnal. Megkérdezte: kinek a fia vagyok? Azonnal el tudott helyezni, hiszen édesanyámékat is ő eskettette. Beszélgetni kezdtünk és meglepetésemre mesélte el, hogy most éppen kínaiul tanul. Hétköznapi miséken az aktuális szent életéről mindig szépen prédikált. Nevelő szándékú gőzkokiait még most is érzem.
Jávorka Lajos atya - fiatal, lelkes káplán. Példa értékű munkát végzett. Mindig pezsgés volt körülötte. Mai napig sokszor emlegetik Nézsán. Az akkori ifjúság igazi lelki-testi vezetője. Példája mai is világít. A gyógyszertár előtti fák között hittan órákon sokat fociztunk. Osztályunk vele volt elsőáldozó. Emlékszem,amikor egy hosszúra nyúlt "ministránsfoci" után már nem volt ideje a plébániára menni. Így megkért megmosakodhatna-e nálunk mielőtt misézni indul valamelyik filiába. Mikor édesanyám munkából hazaért rohantam elé, hogy csendben legyen mert az atya zuhanyzik.
Bereczki Béla atya - szintén káplán, és mindig elegáns. Más stílus, de ő is nagyon tudott a fiatalokhoz szólni. (2012. decemberében váratlanul elhunyt.)
Láng András atya - ő korábban már volt káplán Nézsán, így jól ismerte a falu. A mi időnkben Gyurkó Gábor atya nyugdíjazása után már, mint plébános került. Neki már nem volt káplánja. Nála bérmálkoztunk és nála fejeztem be a ministrálást az általános iskola után. Hittan órái végén mindig Don Bosco életéről olvasott és mi elvarázsolva hallgattuk.
-
Abban az időben a hitoktatás más mederben zajlott, az egyház és a pártideológia erősen egymásnak feszült. De még élt a háború előtti hites hagyomány, amit a kommunista/szocialista ideológia nem tudott egyik napról a másikra kiirtani, pedig nagyon szerette volna. Nagyapáink és nagyanyáink hite erősebb volt. Ez az egyházellenes sötét időszak vége, amikor a párttagok szabadon nem vállalhatták fel a hitüket, gyermeket csak titokban kereszteltethettek meg vagy névadó ünnepet ültek.
A tiltások, parancsok ellenére Nézsán mégis szinte mindenki járt hittanra, templomba - jóval többen, mint most a nagy szabadságban (szabadosságban).
A fiúk közül sokan ministráltak, a lányok pedig ifjúsági énekkarosok, felolvasók voltak. (A mi időnkben, a lányok nem ministráltak.) Tele volt a templom, hála az ősöknek és a lelkes atyáknak. De nem csak a templomba, hanem a templomon kívülre is hívtak és vártak mindenkit.
Mára valahogy mégis csak sikerül elérni a céljukat, hiszen lassan kiürülnek a padsorok. Szomorú tapasztalat, hogy generációnk és gyermekeik szinte alig járnak már templomba. Szétmállik a gyülekezet. (Tisztelet a kivételnek!)
Sok-sok szép emlék dereng ezekről az időkről. Az atyákkal töltött vidám idők. A reggeli roráték, szentmisék, hittan órák, egyházi ünnepek, karácsonyi- és húsvéti színdarabok, sok-sok ministrálás, ministráns focik, ministráns totó-k, betlehemezések, pingpong, csocsó, számháború csaták, bújócskázás a templom körül mise előtt, kirándulások a Vas-hegyre, a Naszályra (ahol azóta sem jártam). Ezek mind-mind formáltak és nemesítettek bennünket.
Szabó-Rácz Béla - felső tagozatban a matematika csodáiba ő vezette be az osztály, "Uborkának" hívta a nebulókat. Ez időtájt ő vezette a fotószakkört is.
Pintér Bertalan - kémia - karizmatikus tanárnak ismertük meg, aki keményen megkövetelte az órai anyagot, és szerette a focit. Sajátos tanítási stílusával és memóriájával sokszor lenyűgözte az osztályt. Sokáig az iskolai futballcsapat vezetője volt. Akkor még voltak iskolák közötti korosztályos kupák, amelyen az iskolai csapatunk rendszeresen részt vett.
Varga Erzsébet - matematika, testnevelés (nyolcadikban) - fiatal tanárnőként próbálta csiszolni az osztályt. Végeredményben sikerrel. "-Egészségetekre! - Köszönjük szépen!" - hangzott fel a köszönés minden tesi óra végén.
Martinkó Zsuzsanna - orosz - osztályunk nagyon megnehezítette tanári életét, valahogy nem sikerült akkor a kötelező oroszra hangolódni. Őrá azért is emlékszem, mert később Lőwy-s (ma Boronkay) diákként segített átvészelni azt a nehéz kötelező oroszos időszakot. Férje (Majník János) pedig az első edzőm volt a Nézsa TSZ SE-ben Nógrádsápon. Hazafelé menet megvárt többünket és megkérdezte tőlünk, hogy nem akarunk-e a rendszeresen a serdülőbe focizni? Valahogy így kezdődött. Ezért a hívó szó mindig nagyon fontos!
-
Nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy milyen fontos szerepet játszott életünkben az akkori nézsai egyház. Kemény harcot vívtak hitoktatásért azokkal, akik azt meg akarták szüntetni. (A pártrendszer megkövetelte a kötelező egyházellenességet.)
Hittan - tanító atyák:
Gyurkó Gábor atya - a Plébános. Minden nézsai családot ismert a faluban.
Személyes emlékem vele: iskola után Vácról hazafelé mellém ült a buszon és barátságos stílusával megkérdezte hová utazom. Bár ministráltam nem ismert fel azonnal. Megkérdezte: kinek a fia vagyok? Azonnal el tudott helyezni, hiszen édesanyámékat is ő eskettette. Beszélgetni kezdtünk és meglepetésemre mesélte el, hogy most éppen kínaiul tanul. Hétköznapi miséken az aktuális szent életéről mindig szépen prédikált. Nevelő szándékú gőzkokiait még most is érzem.
Jávorka Lajos atya - fiatal, lelkes káplán. Példa értékű munkát végzett. Mindig pezsgés volt körülötte. Mai napig sokszor emlegetik Nézsán. Az akkori ifjúság igazi lelki-testi vezetője. Példája mai is világít. A gyógyszertár előtti fák között hittan órákon sokat fociztunk. Osztályunk vele volt elsőáldozó. Emlékszem,amikor egy hosszúra nyúlt "ministránsfoci" után már nem volt ideje a plébániára menni. Így megkért megmosakodhatna-e nálunk mielőtt misézni indul valamelyik filiába. Mikor édesanyám munkából hazaért rohantam elé, hogy csendben legyen mert az atya zuhanyzik.
Bereczki Béla atya - szintén káplán, és mindig elegáns. Más stílus, de ő is nagyon tudott a fiatalokhoz szólni. (2012. decemberében váratlanul elhunyt.)
Láng András atya - ő korábban már volt káplán Nézsán, így jól ismerte a falu. A mi időnkben Gyurkó Gábor atya nyugdíjazása után már, mint plébános került. Neki már nem volt káplánja. Nála bérmálkoztunk és nála fejeztem be a ministrálást az általános iskola után. Hittan órái végén mindig Don Bosco életéről olvasott és mi elvarázsolva hallgattuk.
-
Abban az időben a hitoktatás más mederben zajlott, az egyház és a pártideológia erősen egymásnak feszült. De még élt a háború előtti hites hagyomány, amit a kommunista/szocialista ideológia nem tudott egyik napról a másikra kiirtani, pedig nagyon szerette volna. Nagyapáink és nagyanyáink hite erősebb volt. Ez az egyházellenes sötét időszak vége, amikor a párttagok szabadon nem vállalhatták fel a hitüket, gyermeket csak titokban kereszteltethettek meg vagy névadó ünnepet ültek.
A tiltások, parancsok ellenére Nézsán mégis szinte mindenki járt hittanra, templomba - jóval többen, mint most a nagy szabadságban (szabadosságban).
A fiúk közül sokan ministráltak, a lányok pedig ifjúsági énekkarosok, felolvasók voltak. (A mi időnkben, a lányok nem ministráltak.) Tele volt a templom, hála az ősöknek és a lelkes atyáknak. De nem csak a templomba, hanem a templomon kívülre is hívtak és vártak mindenkit.
Mára valahogy mégis csak sikerül elérni a céljukat, hiszen lassan kiürülnek a padsorok. Szomorú tapasztalat, hogy generációnk és gyermekeik szinte alig járnak már templomba. Szétmállik a gyülekezet. (Tisztelet a kivételnek!)
Sok-sok szép emlék dereng ezekről az időkről. Az atyákkal töltött vidám idők. A reggeli roráték, szentmisék, hittan órák, egyházi ünnepek, karácsonyi- és húsvéti színdarabok, sok-sok ministrálás, ministráns focik, ministráns totó-k, betlehemezések, pingpong, csocsó, számháború csaták, bújócskázás a templom körül mise előtt, kirándulások a Vas-hegyre, a Naszályra (ahol azóta sem jártam). Ezek mind-mind formáltak és nemesítettek bennünket.
--Lelkesen gyűjtöttük az iskolai takarékbélyeget, és szinte természetes módon bekerültünk az úttörő mozgalomba (amit ugye tudjuk: a cserkészmozgalomtól csentek el az ravasz pártideológusok). Gyerekként, persze, ez nem ideológiai alapon történt, hiszen akkor a falusi iskolákban mindenki kisdobos és úttörő lett, sőt később a többség még KISZ-es is. 746. számú II. Rákóczi Ferenc Úttörőcsapat vezetője Kucsera Andrásné (Zsuzsa néni) orosz-szlovák tanár volt.
Persze, hogy önkéntes IFI tűzoltók is voltunk és a piros tűzoltókocsival jártunk versenyekre.
-
Öregdiákként szép emlékeket őrzök a nézsai iskoláról. Köszönöm, hogy ide járhattam és hálás vagyok, hogy ilyen kiváló tanáraim, nevelőim voltak, akikre mindig nagy szeretettel emlékszem! Az itt tanuló gyerekeknek és az itt tanító tanároknak azt üzenem, hogy emeljék magasra a zászlót és legyenek büszkék és méltók arra, hogy ide járhatnak. Az elődök példájából merítve öregbítsék a nézsai kastélyiskola jó hírnevét.
Ma már a gyermekeink koptatják a padokat és a mostani tanároktól kapják a tudást és a nevelést. Így a történet szerencsére folytatódik...
És még egy jó tanács: a Nézsa környéki általános iskolás korú gyermekek szülei - ha nem muszáj - ne utaztassák a srácokat messzi iskolákba, ha van itt is egy gyönyörű környezetben elhelyezkedő kastélyiskola.
LEGYÉL NÉZSAI DIÁK!
Bóbis Péter (Bobe)
egy nézsai öregdiák
-
U.i: Ha valakinek van valamilyen emléke a kastélyról és a kastélyiskoláról (történet, fotó, tárgy stb), írja meg megjegyzésben!
