2018. október 6., szombat

Szállj, dalom


Ó, Istenünk, eléd letérdelünk,
könyörgünk hozzád, téged kér szívünk:
áldd meg a népünk, áldd meg nemzetünk! 


„A nagy világon e kívül” sehol sincs helyünk,
s mi egymástól is megtagadtuk itt, hogy boldogok legyünk.


refr.: Szállj dalom, szállj, gyönge kis madár,
határokon túl a Hargitáig szállj,
bátorítsd a csüggedőt, vigasztald a szenvedőt!
Krisztus soha el nem hagyja őt!


Ó, Istenünk, eléd letérdelünk,
könyörgünk hozzád, téged kér szívünk:
áldd meg a népünk, áldd meg nemzetünk! 


Mint oldott kévét hányszor szórta szét szörnyű vihar,
lesújtott ránk, ó mennyi nemzet fia néz ma gyűlölködve ránk!


refr.: Szállj dalom, szállj, gyönge kis madár,
határokon túl a Hargitáig szállj,
bátorítsd a csüggedőt, vigasztald a szenvedőt! 

Krisztus soha el nem hagyja őt!

(Sillye Jenő)




--





















2018. május 16., szerda

2018. május 10., csütörtök

Csendesen szólt az ének

„Régi katolikus szokás, hogy a szentmise keretében személyesen is belekapcsolódunk a megváltás misztériumába, Krisztus megváltó keresztje elé hozzuk, ami igazán fontos számunka és közösen imádkozunk érte: halottainkért, szeretteinkért, jószándékért.”
-
2018 tavaszán - mint minden évben - elhunyt családtagjaink emlékére édesanyám misét mondatott. Családunkon kívül még három család hozzátartozóiért volt felajánlás, akik szintén részt vettek a szentmisén.
Ilyenkor kis családunkból, aki teheti - a hagyományok tiszteletben tartása miatt és saját lelki üdvéért -  elmegy a templomba. Édesanyám, azért hogy az áhítat méltóságát növelje befizetett stóladíj alapján úgy gondolta orgonás mise lesz, mert ezt így illik. De nem lett...

Aztán elkezdődött szentmise csendesen orgona nélkül...

Elhunyt őseimre, nagyanyáimra és nagyapáimra gondoltam és próbáltam emlékükben elmerülni. A finom ételek és sütemények illatában, amelyek illatát és ízét a szívemben őrzöm. Nagyapáim történeteibe a hitről, a régen-volt időkről, a borkészítésről, az erdélyi harcokról, 56-ról, a disznóvágásokról, a kerti munkákról és mindenről ami eszembe jutott.

Nélkülük sehol sem lennék...

Kavarogtak bennem a gondolatok, közben zajlott a szentmise...

Próbáltam elhessegetni a rossz érzéseimet, de állandóan visszatértek. Másnap tovább kavarogtak a gondolataim, mert édesanyám kérése nem teljesült, hiányérzetem volt.
Mi hibáztunk? Lehet, hogy kérvényt kellett volna benyújtani a papnak, a kántornak?
Vagy nem vagyunk benne a körbe...;
vagy mindenki azt csinál, amit akar...;
vagy ez nem egy szolgálat?

De ez nem pénz kérdés, orgona helyett csendesen szólt az ének szeretteinkért, de szólt és ez volt a lényeg, a többi nem számított. Amíg élünk és emlékezünk rájuk, addig a szívünkben élnek tovább.

Egyszer pedig, ha majd elhagyjuk a földi világot, talán értünk is mondatnak emlékező szeretteink szentmisét, ahol csendesen szól majd az ének... és néha majd eszükbe jutunk.

Gyerekként sosem értettem, hogy nagymamám, aki nagyon sok mindent átélt, miért köszönt meg mindig mindent: a jót, a rosszat, a hideget, a meleget. Halála után később értettem meg igazán miért. Próbálok én is így tenni: köszönöm szépen, nekünk így volt szép!

Szóljon értük az ének:


Mikor én voltam még gyermek
Olyan tiszta volt az ég
És én elhittem, hogy az marad
De elborult már rég

S elveszítettem mindent
Ami kedves volt és szép

Tudom jól, neked sem könnyebb
És én nem kívánok mást,
Hogy ha leéled majd az életed,
Mosolyogva várd a halált

S nem akarom, hogy sírjál
S ne legyen, amiért sírnál

Érted szól az ének, érted szól a dal
Érted éneklem a dalt, érted éneklem a dalt
S bármi bánt s bármi fáj,
Veled lesz, hogy vigasztaljon
Odaadnám akármim már,
De csak reménységem van...


--












Bóbis Péter (Bobe)
nézsai krónikás

2018. február 7., szerda

INDULJ AZ ÚTON!













Indulj az úton, előre nézz!
Nem tántoríthat ezernyi vész!
Életed útját végig kell járni,
És az út végén Jézus fog várni!

Ha néha gondok csüggesztenek,
Bátran előre, fel a fejet!
Gyalog kell menni, nem lehet szállni,
De az út végén Jézus fog várni!

Szeresd a társad, segítsd meg őt!
Ne hagyd a porban a csüggedőt!
Ezen az úton együtt kell járni,
És az út végén Jézus fog várni!

Most mi is bátran elindulunk,
Az vezet minket: Hozzád jutunk!
Nem fogunk soha tétlenül állni,
És az út végén Jézus fog várni!

Testvér, ha egyszer eljutsz oda,
Nézz vissza hozzánk bátorítva!
Mutasd az utat, amin kell járni,
És az út végén Jézus fog várni!


(Dr. Szűcs László)
 --


2018. január 17., szerda

Raffay Ernő nézsai előadása Adyról

Ady Endrét ikonként tiszteljük. Ha jobban belegondolunk, mindenkinek van legalább egy kedves Ady verse vagy idézete. Minden iskolában tanítják Magyarországon, sőt más országokban is. Mégis sokszor hiányosak és tudatosan eltitkoltak róla az ismereteink.
Raffay Ernő időt nem sajnálva járja körbe a témát. Tények és bizonyítékok felhasználásával más szemszögből - az árnyoldalakat is megvilágítva - mutatta be a sokunk által nagyra tartott költő életét és munkásságát, hozzá idézve az oda tartozó verseket és prózai írásokat.


Néhány részlet, amiről szó volt: Hétszer járt Párizsban, bár ritkán volt pénze, és ha volt is gyorsan elszórta. Sokat betegeskedett és gyógyszer függősége volt. Háromszor lett vérbajos, amit az akkori orvostudomány még nem vagy csak drága gyógyszerrel tudott gyógyítani. Gyönyörű szerelmes verseket írt, bár nem tisztelte a nőket. Sok nő mégis rajongott érte. Belépett a szabadkőműves páholyba, de nem járt az összejövetelekre.

Az állandó pénzhiány miatt szüksége volt támogatókra a gyertyát két oldalról égető életmódjához. Az előadásból kiderült, hogy kik azok a személyek, szervezetek, akik támogatták, befolyásolták élete bizonyos szakaszaiban és hogyan sodródott nőtől-nőig és „partról-partra”.

Ezen a téli estén érdekes és színvonalas előadás részesei lehettünk Ady Endréről és a szabadkőművességről.

Köszönjük szépen!

-
Raffay Ernő megjelent könyveit, nagy szeretettel ajánlom mindenkinek, de főként a magyar irodalmat tanító tanároknak!

--
Bobe
nézsai krónikás