2011. június 5., vasárnap

Kirándulás a bauxitbányához - 2011. tavaszán

Gyerekkorom óta időről-időre járom a nézsai határt. Nagyapám a nagyobb utcabeli gyerekekkel együtt engem is sokszor magával vitt gombázásai vagy "seprűnek való" vörösgyűrű gyűjtései alkalmával. Nagyon sokat tanultam ezeken a jókedvű kirándulásokon. Mikor a fiúk magasabb iskolába kerültek, már csak ketten jártuk az erdőket és a mezőket. Mivel nagyapám pásztoremberként jól ismerte a gombákat, a család nyugodt lehetett, hogy mindig ehető fajtákat viszünk haza. Akkor persze könnyebb volt, rendszeresen jártuk az erdőt, így jól ismertük a helyeket. Sajnos azóta az erdőket kitermelték és a megjegyzett száraz fa vagy tisztás már nem ott van, ahol akkor volt.
A fő vezérelv mindig az volt, hogy csak a biztosan ismert fajtákat szedjük le és lehetőleg a nagy csoportban nőt egyedeket. Mindig hátikosárral mentünk és volt hogy olyan sok rókagombát találtunk, hogy visszamentünk a Belegrádi erdőbe még egyszer. Ma már tudom, hogy a kosárba gyűjtés mindenképp praktikus módja a gombaszedésnek (igazi gombázó nem szed nejlonzacskóba gombát), hiszen az ehető gomák spórái ezáltal is terjedhetnek. Régen ösztönösen tudták, hogy mi a helyes. Ez sok mindenben így van. Ezt a kis bevezetőt azért írtam, mert a bauxitbánya környékén is nagyapámmal voltam először. Itt láttam életemben először közelről vadmacskát is.
Hát elindulta a Csomor-háza felé, hogy megnézzem hogy néz ki 2011. tavaszán a nézsai bauxitbánya környéke.



















A bauxitot kifejtése után kisvasúton az acsai vasútállomásra vitték és vagonokba átrakodták.  Innen a öregek elmondása szerint Svédországba szállították. A II. világháború után felhagytak a bauxit termelésével. Sajnos a kisvasút sínpályája is teljesen elpusztult. Mára már csak a  nyomait lehet látni néhány helyen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

--::--