2010/03/08

Filippinél találkozunk!

Shakespeare Julius Caesar c. tragédiájából vett szállóige jutott eszembe a minap egy találkozás után. Ezt ott Antonius mondta híveinek a Filippi mellett vívott döntő ütközet előestéjén. Az ókori makedón város egyébként aranybányáiról volt híres. A szállóige jelentése kb. annyit tesz, hogy „majd találkozunk”.

Március egyik délutánján Vácra vitt az utam, de várakoznom kellett az autóban, ezért arra gondoltam egy kicsit körülnézek a városban. Sétáltam a Zrínyi utcában és éreztem a város késő délutáni lüktetését, miközben járt az agyam. A márciusi verőfényben emberek haladtak el mellettem, ki munkába, ki munkából, ki kutyával, ki kézen fogva… Figyelgettem a régi és az újonnan felújított házakat, ötleteket keresve a házépítéshez.
Hirtelen valaki rám köszönt. Szevasz, ezer éve nem láttalak! Egy régen látott nézsai ismerős volt, aki már rég elköltözött Nézsáról, de szülei még ott élnek és néha-néha hazatalál. Városlakóhoz méltóan, valamiért leugrott a közeli kisboltba. Az ilyenkor megszokott, „mi van veled”, „hogy vagytok” témák átbeszélése után kis falunkra terelődött a szó, mi a helyzet Nézsán? Milyen az élet arra felé? Beszélgetésünk közben, egyszer csak ránk köszönt valaki, egy újabb nézsai! Milyen kicsi a világ! Így már hárman folytattuk a „Nézsai Nosztalgiázást”. Még néhány percig beszélgettünk majd mindenki ment a saját útján tovább.
Köszönés képen ennyit mondtunk egymásnak: Nézsán találkozunk! Később hazafelé utazva jó érzés töltött el, úgy éreztem szülőfalunk szeretete a nézsaiak szívébe mélyen beleivódott és ez így van jól, talán ez is része lehet annak a fogalomnak, amit úgy hívnak, hogy hazaszeretet. Biztosan minden településnek megvan a maga varázsa, és biztosan vannak szebb és jobb vidékek is, de nekünk, akik ezer szállal kötődünk ide, Nézsa a legszebb és a legjobb, hiszen itt éltük életünk egy részét, lakjunk bár még mindig itt, vagy a föld bármely szegletében.
Mint jelenleg is Nézsán élő két kátyúba zökkenés között nem is gondolnám, hogy kis falunk milyen sokszor beszédtéma lehet a Nézsáról elszármazottak köreiben.
A régi emlékek, a régi társak, az itt eltöltött évek, a templom, a kastély-park, a Vas-hegy vagy egy-egy finom étel íze biztosan elő-elő jönnek. Tapasztalatom alapján a rossz dolgok kevésbé hagynak nyomot, így az emberek emlékezetében inkább csak a jók maradnak meg.

Nekünk itt élőknek már csak annyi feladat marad, hogy tartsunk ki településünk mellett. Azért, hogy  legyen hol találkozni az elszármazottaknak, és ha úgy alakul, legyen hely itt letelepedni vagy visszaköltözni...

Maradjunk tehát annyiban:
Nézsán találkozunk!

-

2009/12/05

Betlehemezés Nézsán az Úr 2009. esztendejében

Mottó: "Legyünk büszkék arra, hogy Nézsaiak vagyunk!"

Régi hagyomány Nézsán is a karácsony előtti betlehemezés.

Ezt jellemzően egyházi kötődésű személyek szervezték és tanították be a szereplőknek, régen a tanító a plébános- vagy tisztelendő atya, újabb időkben lelkes tanárok vagy a hitoktató. Régebben felnőttek is részt vettek benne.

Az egypárturalmi rendszer idején az iskolából szinte teljesen kiszorult, mára ismét ott is előadják, ami nagyon örvendetes.

A 70-es 80-as években a ministráns fiúk és énekkaros lányok járták végig a házakat, persze volt, hogy nem mehettek be mindenhová, de ez nem szegte soha kedvüket. Ministránsként korosztályommal én is részt vettem ezekben a betlehemezésekben, amelyek máig maradandó emlékként élnek bennem. Az esti mise után indultunk, majd a kijelölt területet jártuk be több napon keresztül. Szerintem, akik akkor részt vettek benne biztosan megőrizték emlékezetükben, ahogyan felejthetetlenek az akkori rendszeres templomi színdarabok is (de ez már egy másik téma).

Manapság az iskolás hittanosok végzik és sajnos évről évre egyre lanyhuló lelkesedéssel és motivációk nélkül. (Ennek az okait jó lenne feltárni, de biztosan összefügg azzal, hogy szabados világunkban egyre kevesebben járunk temploma és saját kis mókuskerekünket hajtva nem vesszük észre, hogyan terebélyesedik el a közönyösség szinte minden iránt, így a hagyományok irányába is.)

Már ott tartunk, hogy beöltözni sem akarnak a résztvevők, pedig szerintem az előadás mellett a jelképes ruházat a legfontosabb része ennek a szép népi hagyománynak.

Mint szülő nagy öröm nekem is, hogy gyermekeim készülhetnek a betlehemezésre, bot, kucsma, kifordított kabátbélés… Bár ebben az évben szembesültem azzal, amitől már korábban is tartottam.

Nincs jogomban, hogy kritizáljak és igazából örülök annak, hogy még él ez a hagyomány, de vannak dolgok, melyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni.

Miután láttam, hogy gyermekemen kívül senki sincs beöltözve az induló betlehemezők között, megkérdeztem a többieket miért nem öltöztetek be?

Kérdésemre rövid és csattanós választ kaptam az egyik gyermektől: „Mert nem volt hozzá kedvünk!”

Hát itt tartunk. Véleményem szerint ez nagyon szomorú, hiszen egy gyapjúbélésű kabátot vagy egy botot talán mindenki be tudna szerezni közeli esetleg távolabbi ismeretségi körétől. És eljutottunk oda, hogy aki beöltözik, azt cikizik ki a többiek…

Jó lenne, ha Nézsán nem eltűnnének a régi népszokások, hanem sok más elfeledett hagyománnyal együtt főnixmadárként újjá tudnának születni. Ez nagy felelőssége a pedagógusoknak, a szülőknek és a jóakaratú nézsai embereknek, mert bizonyos erők pont az ellenkezőjét szeretnék elérni. Meg kell ismernünk az újat, de tisztelnünk kell a régit és ápolnunk kell a hagyományt! Nem tehetjük meg, hogy a konzumvilág közönyét és lekezelő modorát beengedjük minden oldalról megtépázott településünkre.

Ezzel az észrevételemmel nem szerettem volna senkit megsérteni, sőt ellenkezőleg segíteni szeretnék azzal, hogy próbálok rávilágítani a problémára. Ha mégis valakit felháborodásommal megsértettem azért elnézést kérek.

--

Bobe

Bővebben a betlehemezés népszokásokról itt: http://hu.wikipedia.org/wiki/Betlehemezés